Cassia Delilah Bannock

-------------------------------------------------------------
CASSIADELILAHBANNOCK
-------------------------------------------------------------
"THE KISS OF THE SNAKE IS SWEET AND DANGEROUS"

[1601]

Mindig is szerettem a bátyámat. Talán azóta, hogy megszületettem. Ez persze enyhe túlzásként hathat, de, mint tudjuk, a csecsemők megérzik, ki szereti őket, és ki nem. Amikor egészen apró újszülöttként Ryan két, vékonyka karjára fektettek, ösztönösen tudtam, itt biztonságban vagyok, míg, amikor az édesapám ölelt magához, panaszos nyöszörgéssel vegyülő sírás tört fel a torkomból. Mintha az élet mindent előre elrendezett volna. Mivel kettőnk születése között alig valamivel több, mint két év telt el, mondhatni, hogy szinte együtt nőttünk fel. Időnk nagy részét együtt töltöttük a minden léptünket vigyázó dadák tekintetének kereszttüzében. Ám a körülöttünk legyeskedő garde dame-ok sem tudták megakadályozni, hogy mi ketten egyre közelebb kerüljünk egymáshoz. Van, aminek nem lehet gátat szabni… Nos, ennek sem lehetett. Természetesen, a testvérem iránt táplált, különös érzelmeim nem egyik napról a másikra, hanem szépen, fokozatosan törtek utat a mélyből, majd árasztották el az elmémet. Eleinte észre sem vettem, hogy az évek folyamán elkezdtem másként tekinteni a bátyámra. Nem a mindig védelmező testvért láttam benne, mint a legtöbb lány, aki az enyémhez hasonló helyzetbe született bele, hanem azt az embert, akiért bármit megtennék. Amikor először fogalmazódott meg bennem, hogy igenis, szerelmes vagyok Ryanbe, eleinte foggal-körömmel küzdöttem a szívbe markoló igazság ellen. Azonban, még az újra és újra felszólaló lelkiismeret sem tudta elfeledtetni velem azt a hihetetlen érzést, amit az ő közelsége váltott ki belőlem, valahányszor beszélgettünk, vagy amikor az elegáns vacsorák alkalmával egymás mellé ültettek bennünket. S, ha mindez nem lett volna elég, azt sem tudtam, vajon ő hogyan viszonyul énhozzám. Persze, valószínű, hogy számára mindig is az a kistestvér maradok, aki a születésem pillanatában voltam… Ez a gondolat néhány héttel ezelőttig még makacsul megmaradt, majd egyetlen pillanat alatt minden a feje tetejére állt.

Aznap szembesültem vele, hogy az édesapám már a lehetséges vőlegényeim között válogat, és a tény, hogy hamarosan a családi háztól és Ryan-től is el kell szakadnom, szinte megőrjített, sőt, kifordított önmagamból. A máskor életvidám és kedves lány, akinek véltek, akkor éjszaka valóságos kísértetként járta a kastély folyosóit, gondosan kerülve a fáklyák meleg, puha, tiszta fényét. Úgy éreztem, a lelkemben felgyülemlett sötétségnek nem szabad efféle dolgokkal érintkeznie. Észre sem vettem, hogy lépteim Ryan szobájának folyosójára tereltek, ahol az egyetlen ajtó résnyire nyitva fogadott. Egy percre megfordult a fejemben, hogy benyitok a testvéremhez, de aztán a józan eszem meggyőzött ennek lehetetlenségéről. Sikerült anélkül elhaladnom a tölgyfaajtó előtt, hogy az alkalmat kihasználva, belestem volna. Ám ekkor Ryan fojtottan felnyögött. Megtorpantam, és gondolkodás nélkül belöktem, majd becsuktam magam mögött, és egy gyors mozdulattal kulcsra zártam a bejáratot. Azt sem tudtam, mégis mi húzott be a ház számomra legveszélyesebb termébe: a testvéri szeretet, vagy a tompa fájdalmat okozó sóvárgás? Nem mintha számított volna. Odabent egyetlen egy gyertya világlott csupán, méghozzá az ágytól legtávolabb eső sarokban, baljós árnyakkal festve be a teret. Ryan összegömbölyödve feküdt az ágyán, takarója pedig össze-vissza csavarodott rajta, mint valamiféle béklyó. Közelebb lépve láttam, hogy a fiú szemei izegnek-mozognak a szorosan lehunyt szemhéjak mögött. Biztosan rosszat álmodott, szaladt át agyamon a gondolat, miközben egyre közelebb és közelebb merészkedtem a fekhelyhez, majd le is ültem annak szélére, úgy, hogy a bátyám arca csupán karnyújtásnyira legyen tőlem.
- Ryan – suttogtam, ám amaz nem reagált. Erre tenyeremet a fiú karjára tettem. Ezzel sikerült valamivel több mozgást előcsalogatnom az álomtól dermedt izmokból, hiszen azok összehúzódtak. Ettől, ha lehet, én sokkal jobban megijedtem, mint a testvérem. A félelem felpezsdítette a véremet, olyan hangos dobogásra bíztatva a szívem, mintha az ki akarna ugrani a helyéről. Amint valamelyest sikerült megnyugodnom, olyan közel hajoltam Ethan arcához, hogy szavaim biztosan eljuthassanak hozzá a fülén keresztül.
- Minden rendben van – motyogtam valamivel hangosabban, és ezzel sikerült magához térítenem a másikat, mintegy kiszakítva a rémálom kötelékéből. Zöld szemei az álomtól homályosan csillogva szaladtak végig a sziluettemen.
- Eljöttél, pedig nem is hívtalak.
Szavait oly’ ünnepélyes hangsúllyal ejtette ki a száján, hogy én magam megszólalni sem tudtam meglepettségemben. Igen, eljöttem… Bár még most sem tudtam megmondani, pontosan miért tettem ekkora ostobaságot. Míg ezen elmélkedtem, Ryan felült az ágyban, majd mélyen a szemembe nézett, és ujjhegyeivel finoman megérintette az államat, így fordítva magához. Egy évezrednek tűnő pillanatig semmi sem történt, majd a fiú megcsókolt. Olyannyira meglepődtem, hogy egy pillanat erejéig azt sem tudtam, mihez kezdjek egy ehhez hasonló helyzetben. Elvégre ez a csók minden volt, csak nem helyes. Na, nem mintha az elfogadható lett volna, hogy amióta csak megláttam életem első, vörös holdját, éppen ezután vágyakoztam, bár efféle gondolataimat gondosan elrejtettem a világ, de még önmagam elől is. Most azonban, hogy Ryan szája az enyémhez ért, a régóta gyűrűző vágy kilépett a fényre, elborítva maga körül mindent, amit hordozója eddig képviselt. A fiú, mintha csak érezte volna, hogy többet nem fog ellenállásba ütközni, magához húzott, s végigfektetett az ágyán. Mire a hajnal fénye először áttörte az éjszaka sötétségből álló pajzsát, már nem volt többé Ryan és Cassia… Egyek voltak.

Reggel egymást átölelve ébredtünk, s míg én a magam részéről a világ legboldogabb leányának éreztem magát, Ryan már távolról sem volt ilyen elégedett, sőt, éppen ellenkezőleg, teljesen összezavarodott.
- Azt hittem, álmodom – ült fel az ágyon, és kínosan ügyelt arra, hogy elkerülje a mellette heverésző lány csábító látványát, aki úgy ragyogott, mint azok a nők, akik már megtapasztalták a szerelem lényegét.
– Úgy éreztem, életem legszebb és legerkölcstelenebb álmát élem át éppen… De csakis képzeletben. Ez nem lehet igaz.
- Az álmod valóra vált – mutattam rá, s nem tudtam véka alá rejteni az örömömet, amit az okozott, hogy Ryan ezzel mintegy beismerte az irántam táplált érzéseit. Ujjam hegyét végighúztam a fiú gerince mentén, aki ettől kelletlenül megborzongott, majd azonnal az ágy lehető legtávolabb eső sarkába húzódott.
- Nem érted, Cassia? – kérdezte őszinte döbbenetemet látva – Olyasmit tettünk, amit semmilyen körülmények között nem lett volna szabad. Ha ez valaha kiderül, márpedig elhiheted nekem, hogy ki fog, a családunk sohasem bocsát meg nekünk. Bűnösök vagyunk Isten előtt…
- Nem számít! Semmi sem érdekel, amíg veled lehetek, Ryan. Szeretlek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megértem rá. Erről képtelen lennék lemondani… - még mondani akartam valamit, ám Ryan félbeszakított:
- Ne akard még jobban megnehezíteni a dolgomat! Menj el, kérlek! Egyedül akarok lenni.
Ekkor értettem meg, hogy a bátyámnak igenis magányra van szüksége, még akkor is, ha én személy szerint legszívesebben el sem mozdultam volna mellőle. Csalódott sóhaj szakadt fel a torkomból, majd magamra kaptam a hálóruhámat, és kisietettem a szobából. Csak a folyosón szaladva engedtem utat a szemeit kínzó könnyeknek. Akárhogy is, a sorsunk megpecsételődött, még akkor is, ha abban a pillanatban én is azt kívántam, bárcsak álmodtam volna.

( Nona;; négyszázhuszonhat - húsz év körülinek tűnhet;; vámpír;; Adriana Lima )