Katherine Pierce (vámpír)

-------------------------------------------------------------
KarherinePierce
-------------------------------------------------------------
"Nobody will loves you more than I do... "

Farkas… Erről a szóról, rögtön bátyám jut eszembe, aztán pedig Jeremy arca, amikor megütötte orrát a lakásomon a farkas szag… Nem könnyű nekem elhihetitek… Bátyám farkas ez megint egy óriási falat emel közénk, noha közöttünk mindig is óriási fal lézengett. Ellentétei vagyunk egymásnak, főleg most, hogy ő farkas lett én pedig vámpír. Gondolom Jeremy se örült ennek, bár nem érdekel, mivel eltűnt hónapok óta nem hallottam róla. Többször hívtam még sem válaszolt, egy csomó üzenetet hagytam az üzenet rögzítőjén, de rájöttem, elő kell vennem női büszkeségem, és hagynom kell, hogy ő keressen, ha egyáltalán akar e még tőlem valamit… Már nem is gondolok rá annyit, sokkal jobban érdekel vajon a bátyám, mivel üti el az idejét, vagy mivel tehetnék neki keresztbe. Nem tagadom, imádom bosszantani és nem azért, mert farkas… tévedésbe ne essünk! Simán azért bosszantom, mert a bátyám, mondjuk a farkasokért sem vagyok odáig, de az már mellékes. Inkább mondjuk úgy, nézőpont kérdése. Mai napom se tért el a szokottól, talán jobban éves voltam, mint általában. Persze eszem ágában sincs koplalni, esetleg jó útra térni és halom ölni a mókusokat. Éhségemnek oka az volt, hogy nem találtam olyat, aki elég finom lenne és még a szomjamat is oltaná. Nagyon válogatós tudok lenni, inkább éhezek, minthogy valami másodosztályú vacsival érjem be. Enni nem ettem vagy négy napja, de ölni azért öltem… Hivatkozhatnák a vámpír ösztönre, ám azonban felesleges. Aki ismer tudja, hogy számomra gyilkolás egyfajta hobbi olyan unalom űző féleség. Szeretek ölni… Szeretem elvenni az ártatlanok életét és fölényesen a képükbe vigyorogni, mielőtt még kilehelik lelküket. Szeretek istent játszani… Mindenkinek van valami szenvedélye… Hát az én szenvedélyem a gyilkolás. Imádok szórakozni… Leginkább mások életével. Nem érdekel ki mit gondol erről, lényeg hogy én élvezem az örök életet. Nincs bűntudatom, nem bánom meg tetteim… Bár a bűntudat már halandó koromban is messziről elkerült.
Egy órája sétáltam az erdőben. Nem közlekedtem árnyként hangtalanul, ahogy azt legtöbbször teszem, most valahogy „emberien” közlekedtem. Élveztem, ahogyan ropogott a frissen lehullott hó a talpam alatt. Soha nem szerettem a telet, mert hideg és fagyos az embernek az elmúlást jutatja az eszébe. Mióta azonban vámpír vagyok a télről máshogy vélekedem, ahogyan sok más dologról is. Tulajdonkép, az egész világ megváltozott előttem… Más lett minden. Sokkal jobb… Kaptam egy jobb életet, hát nem csodás?
Ez az első telem így vámpírként, s egészen odáig vagyok érte. Nem fázok… Ez e legjobb benne, hogy nem érzem a csont fagyasztó, dermesztő hideget. Egy- egy hópehely megpihent az arcomon, de nem olvadt el… Nem olyan volt, mint régen… Mivel hűvös a bőröm a hópelyhek nem olvadnak el rögtön számomra ez igazán mulatságos egyben mégis fura. Hihetetlen mennyit fordulhat az ember élete az egyik pillanatról a másikra!
Nem vadászni jöttem… Utálom az állatvért, kissé keserű sőt lakatónak se mondanám. Egyszóval pocsék! Sétálni jöttem mostanában gyakran sétálok magányosan, mert az a igazság, nincs senkim… Néha unalmasnak tűnik az életem, ezért teszek sétákat, esetleg kiontok pár életet. Kedvemtől függ…
Apró tappancsok alatt ropogott a hó, hallottam határozottan. Nem vettem figyelembe inkább beleszippantottam a hűvös levegőbe, miután rájöttem, hogy egy farkas falkába botlottam bele. Követtek, hiába kaptam körben tekintetem, nem láttam őket. Nem éreztem félelmet, de feszült voltam, mert azt viszont éreztem, hogy vadásznak… Csak nem rám? Ostoba egy jószágok! Nem kellet sokat várnom, míg az egyik hátulról nekem rontott és a karomba harapott. Későn kapcsoltam ezért nem tudtam kivédeni. Az mondják, hogy a farkasok félnek az emberektől… én viszont nem voltam ember, s talán érezhették rajtam és emiatt fenyegetve érezhették magukat. Elkaptam a farkast a fejénél fogva nyüszített fajdalmában, nem kínoztam meg. Egyetlen mozdulattal törtem el a nyakát és hajítottam az egyik fának. Szépen jöttek sorjában… Nevettem, mert az gondoltam három farkassal elbánok, csak hogy a másik négyet nem vettem számításba.
Akár egy lassított film… Nekem támadt a egyik, egyenesen rám ugrott, de én nem dőltem hátra csupán megtántorodtam és egy pillanatra elveszítettem egyensúlyom. Nyakamba harapott én meg belemartam a torkába… Kesernyés íze lefolyt a torkomon, akár a folyékony lába úgy áramlott át testemben… Arcom csupa vér volt… Két vérbe fagyott élettelen farkas hevert mellettem. Jöttek a társai is, akik végül a földre taszítottak és haraptak ahol csak tudtak. Túl sokan voltak nem tudtam semmit tenni, hagytam, hogy megmarjanak. Harag, bosszú, agresszió… Ez áramlott a szemükből miközben újra és újra belém martak. Fájdalmamban többször felsikoltottam… Mindhiába… Kevésnek bizonyultam velük szemben.
Elvesztettem eszméletem talán percekre, talán órákra nem tudtam megmondani. Mivel sok vért vesztettem nem forrtak be a sebeim pillanatok alatt és sok idő után fájdalmat éreztem. Fáztam… Ott feküdtem a véres, latyakos havon és megmozdulni se bírtam. Próbáltam felállni azonban nem ment… Ekkor a farkasok nyugtalanok lettek. Jött egy másik farkas is. Ő más volt, mint a többi. Olyan volt az illata, mint Olivernek. Nem tartottam kizártnak, hogy farkas ember. Oldalra döntöttem fejem és ránéztem a farkasra egyenesen bele meredtem éj sötét szemeimbe. Összehúztam szemöldököm, tekintete annyira emberi volt.
Farkasok vicsorogtak védtek engem, hiszen a zsákmányuk voltam. Újra lehunytam szemem nem bírtam nyitva tartani, fáradt voltam. Álomba akartam merülni… örökre. Nem kétséges a halál mezsgyéjén jártam megint… Mire újra kinyitottam elnehezült pilláim egyes egyedül állt felettem a farkas, ösztönszerűen kibújtak hegyes fogaim és védtem magam. Sziszegtem, mint egy kis macska az ellenségére. Nem tekintettem többnek… Ellenség volt a társaival együtt. Mérgesen meredtem rám. – Mire vársz? Ölj meg… vess véget a fájdalmainak- Valami ilyesmi tekintetet vághattam. Nem bántott vicsorogva hátrált, de mintha meglepődött volna a rajtam… Már mint a védekezésemen. Hátrált nem támadott rám, csak ez számított. Kissé nyugodtabban döntöttem hátra fejem, mert nem volt erőm tovább tartani. Ennem kellet… sürgősen! Szemébe néztem, mielőtt remegő kezemmel megragadtam az egyik vérbe fagyott farkast és az ajkamhoz emeltem. Tartottam tőle... Pedig akár milyen hihetetlen úgy tűnt, mintha ő üldözte volna el a farkasokat.
Nem volt erőm bele harapni a mozdulatlan tetembe, inkább a korábban rajta ejtett sebet vettem célba és nyalogattam… Állat vérrel nem lehet olyan hamar „felépülni”, mint az ember vérrel. Néhány korty után minden csepp vértől megfosztottam. Csupa vér voltam hasamra fordultam oda próbáltam kúszni a másik dög felé… Nem sikerült. Fejem előre bukott a vértől pirosló hóba. Fuldokoltam vérembe, amit a farkasok vére szennyezett be. Kinyújtottam nyelvem, majd kezem segítségével számba vettem egy jeges véres hó darabkát. Mindenem fájt... Fájdalmasan felnyögtem a jeges véres hó darabot pedig lenyeltem...

( Die;; tizenhétnek néz ki, amúgy meg százötven;; vámpír;; Nina Dobrev )