Here we are and I can think from all the pills you made;; Nath&Jenn

Már a kukák zörejétől is tudtam, hogy valaki van mögöttem. Egy macska, vagy akármi nem megy neki a kukáknak csak úgy. Megijedt valamitől, és a palota környékén elég sok vámpír él. Még jó, hogy a királynő védelme alatt vagyok, vagy mi, különben ki se merném tenni a lábam a házból. Nath egy kicsit, vagyis nagyon megijesztett. Nem számítottam társaságra, főleg az ő társaságára nem. Ahogy kimondta a nevemet, egyszerre volt csábító és ijesztő is. Igen, bevallom féltem tőle, mert ő volt az egyetlen vámpír, akit tényleg nem ismertem semennyire sem. Csak a nevét tudtam, és hogy ő a királynőnk szeretője. Fura, már egy ideje próbálok vele beszélgetni, de a királynő mindig ott volt, és nem akartam előtte. Hogy miért? Fogalmam sincs, talán féltem, hogy megharagszik rám, elvégre Nath az övé, és tudtommal nem hajlandó pasikon osztozkodni...

-De, tudod minden este átmegyek... - válaszoltam költői kérdésére, már egy kicsit lazábban. De nem néztem a szemébe, csak halványan elmosolyodtam és a földet néztem. Csak pár perc gondolkodás után néztem az arcára, de még mindig nem a szemébe. Biztos észrevette, hogy félek egy kicsit tőle, amit nem csodálok... Minden vámpír megérzi a félelmet. És rajtam különösen látszott is. A félelem és a félénkség is...

-Nem csak... Fura, hogy itt vagy előttem. - halkan elnevetem magam, pedig nem is mondtam semmi vicceset. Kínomban nevettem. Szánalmasnak éreztem magam, és azon gondolkoztam, hogy mit mondjak neki. És csak ekkor jutott el az agyamig, hogy nevetett a kérdése után. Halkan, hívogatóan. Legszívesebben nekiestem volna, de nem tehettem. Mintha ezzel a halk nevetéssel elbájolt volna. Még mindig nem teljesen a szemébe néztem. Elállt előlem, és mellém lépett. Éreztem, hogy sétálnom kell, és akaratom ellenére elkezdtem sétálni. Ő követett engem. Pár pillanatig néma csendben sétáltunk, amit végül ő tört meg. Hangja tiszta, bársonyos volt. Minden egyes szavával kezdte lebontani azt a falat, amit kettőnk közé építettem gondolatban persze. Szerencsére még nem ittam a véréből, így nem is érezte az érzelmeimet. Azt csak én és a királynő érzi. De ő sem mindig.

-Már több mint egy éve itt élek. A szüleimtől szöktem el tavaly, nem volt hol laknom, és ő talált rám. Azóta felszedtem egy pasit, akinél lakhatok, és cserébe le kell vele feküdnöm amikor csak akarja. De már el kellene tőle költöznöm, mert olyan unalmas. És te mióta vagy a "szeretője"? - tettem felé én is egy kérdést, hogy ne csak én dumáljak. Persze ezzel most egy kicsit megerősítettem a falat, d ha ugyanennyit, vagy többet beszél, mint én, akkor talán teljesen lebontja, és akkor csak nagy erőfeszítésekkel tudom távol tartani magamtól. Ez olyan, mintha egy háborút vívnék vele. Ő az erős ellenség, aki át akar törni a falon, ami folyton újraépül. De ez a harc nem mehet örökké, vagy ő adja fel, vagy teljesen lebontja a falat és már csak a gyengébb, pót fegyverekkel tudok vele szembeszállni... Ha ő győz, és a királynő rájön talán mindkettőnket kinyír, talán csak engem. Remélem egyikünket sem...

Egy újabb nappalt aludtam át, komolyan, mintha már én is vámpír lennék. Alex most éjszakai műszakban van, így együtt keltünk fel. Már kicsit unom, hogy mindig le kell vele feküdnöm. Persze, csak ha ő akarja. Mintha én lennék a kis cselédje, akit akkor arra használ amikor, és amire csak akarja. Most viszont nem-et mondtam neki. Már egy órája lement a nap, gyorsan bekaptam valamit, lezuhanyoztam, csinosan felöltöztem és sminkeltem. Most valamiért nem hiányzott annyira Bonnie, mit szokott, de alig vártam, hogy ott legyek nála. A fürdőszobatükörben alaposan megnéztem a tegnapi harapásnyomot. Már csak a hűlt helye volt a nyakamon, mivel ittam a véréből. Gyorsan felvettem a cipőmet, és elindultam. Még csak nem is köszöntem Alex-nek, hamarosan úgyis elköltözök tőle, és magára marad.

Az utcák most hosszabbnak tűntek, mint úgy általában, már legalább negyed órája sétáltam a magassarkú cipőmben, és még csak nem is láttam a kastélyt. Próbáltam gyorsabban menni, de akármennyire igyekeztem, nem ment. Illetve lehet hogy valamivel gyorsabban mentem, de nem éreztem. Az utcalámpák pislákoltak, és egy picit féltem is. Éreztem, hogy követnek, és mikor hátranéztem senki sem volt mögöttem, mily meglepő. Magamban azt mondogattam: "Nyugi, csak bebeszéled magadnak, nincsen semmi baj" Egy kicsit hátráltam, csak pár lépést, aztán megfordultam, és egy férfi mellkasa volt előttem. Felnéztem az arcára, és megkönnyebbülésemre egy ismerős ember... vagyis vámpír állt előttem.

-Szia Nate. - még nem beszéltünk sokat, csak láttam párszor Bonnie-nál. Bevallom elég jóképű vámpír, de ő Bonnie szeretője, vagy nem tudom mije, így nekem elvileg tiltott terület. Egy lépést hátráltam, kicsit zavart ez a túlzott közelség. Próbáltam mosolyogni, néha felfelé is görbült a szám, de aztán rögtön visszament egyenesbe. Mintha zavarban lettem volna, pedig csak nem tudtam mit kezdeni magammal. Megnyaltam a számat, kicsit ki volt már száradva, majd megkérdeztem:

-Mi... Mit csinálsz itt? - próbáltam normálisan beszélni, de csak azért is dadogtam egy kicsit. Nem elég, hogy irtóhelyes, még félek is tőle egy picit. Nem ismerem, nem tudom, hogy milyen, csak egyszer-kétszer váltottunk egy-két szót.