Tengerparton... ( Kat & Alexander )

Gyönyörű. Vonzó. Magabiztos. Néhány szó az ezerből, ami jellemzi Katherine Pierce-t. Mert természetesen, ez ő. Csak álltam ott és néztem, amint kisétál. Semmit sem változott. Emlékszem, hogy bedőlt nekem. Rettenetes erre gondolni, mert aztán beleszerettem ebbe a hölgybe és mégis ott kellett hagynom. Néztem, ahogyan lassan kisétál a vízből, ahogyan a lába alatt besüllyed a homok, ahogyan a hajából a víz csöpög. Pontosan megállt előttem. Ezek szerint, ő már látott engem a vízből, különben megdöbbent volna. Egy múltbéli szeretővel a találkozás lehet kellemes is és kellemetlen is. Én még nem jöttem rá, hogy mi melyik kategóriába tartozunk. Csábosan megállt előttem és már meg is szólított. A hangja sem változott. Ugyan olyan édes és közben halk. Halványan elmosolyodtam, azért, mert még nem tudtam, hogy örülök-e neki vagy nem. Mondjuk, legalább van társaságom. Azonban Katherine egy nagyon céltudatos és kegyetlen nő. Nem vagyok benne biztos, hogy ő is így áll a dologhoz, mint én. Mire számított, kivel fog találkozni Hawaii-n? Én uralom ezt a kis szigetállamot, szinte majdnem biztos lehetett benne, hogy össze fogunk futni. Nem sokszor sétálok az emberek között, de pont akkor amikor igen, összefutok egy bombázóval, na ez az én szerencsém mi? Köhintettem egyet, majd úgy döntöttem, hogy megszólalok. Éppen ideje, mert szerintem nem lehet megvárakoztatni. Hozzá van szokva ahhoz, hogy mindenki azt csinálja, amit ő mond. Legalább gondolom én. A jelent kínozza, a múltat feledi és a jövőért küzd a kis szörnyeteg. Még szélesebb mosoly ült az arcomra. Most már biztos vagyok benne, hogy örülök neki. Jól el fogunk mi szórakozni. Már ha, a kisasszony is benne van. Bár, Kath-nél sosem lehet tudni, ő kicsit beszámíthatatlan. Lehet, hogy úgy képzelte az estéjét, akarom mondani, a nappalát, hogy ember pasikkal fog szórakozni. De az annyira nem izgalmas. Szerintem szívesebben van velem. Én is szívesen pazarlok rá, még egy sokadik éjszakát, ha kell. Sosem lehet tudni.
- Miért lepődsz meg ezen ennyire? Hiszen, én itt lakom, emlékszel?
Talán, amikor elcsábítottam mondtam neki, hogy imádom a szigeteket és Hawaii a kedvencem, de nem tudom, mert nem emlékszem rá biztosra. Azért az még is csak fura, hogy ő is éppen erre jár. Mit keres az én szigetemen? A drága felségterületem túl távol van az élettől, ezért nincs is túl sok vámpír errefelé. Talán 1-2 nagyobb család lakik itt, már hosszú idő óta. Többről nem tudok. Katherine viszont már bejárta a világot, ezt biztosra tudom. Tengerpartot pedig mindenhol lehet találni. Nem értem, hogy mit keres itt. Mindenesetre, itt én vagyok a vámpírkirály, szóval az este során azt kell tennie, amit én mondok. Közelebb lépett és éreztem a forró leheletét. Én nem lélegzem, szóval az enyémet nem érezheti. Az övé egy még szélesebb mosolyra késztetett. Ezek után kicsavarta a haját és utána megint visszanézett rám. Csak néztem a szép szemét és az arcát tanulmányoztam. Most jön majd az a helyzet, hogy ki használjon ki kit, ma este. Én nem akarok a saját kedvemben járni, mert nem akarom megbántani, ezért férfiasan visszafogom magamat. Hátralépek egyet és ezzel úgymond jelzem, hogy mi az ábra. Még mindig mosolygom. Tévedtem. Mégsem emlékszik rá, hogy valaha mondtam volna neki, hogy mit is keresek én itt. Nézem az arcát. Lehetetlen róla bármit is leolvasni. Tudom magamról, hogy ebben amúgy sem vagyok túl jó, de azért valamit lehet érezni, a másik fél hangulatáról és lelki állapotáról. Hát, én nem tudom, hogy most mit érzek vele kapcsolatban.
- Persze, hogy emlékszem rád. Te vagy az a lány, aki más.
Az 1860-as években találkoztunk és akkoriban minden lánynak megvolt már a terve azzal kapcsolatban, hogy mit akar az élettől. Abban az időben mindenkinek ahhoz a férfihez kellett hozzámennie, akit a szülei választottak neki. Nos, ő volt az egyetlen, aki biztosra tudta, hogy ezt nem fogja hagyni. Olyan lázadó típus volt, aki nem tudta, hogy mire számítson az élettől. Ezért vonzott engem annyira. Na és természetesen azok a szép szemei, amik nem vetették meg, az akkoriban még nem olyan népszerű flörtöt sem. Ezért kellett nekem. Csúnya dolog volt tőlem kihasználni, de nem tudtam leállni. Eleinte azt hittem, hogy meg fogok ölni, úgy elkapott a hév, de aztán rájöttem, hogy inkább átváltoztatom. Meg is tettem. És most tessék megnézni, hogy mi lett a teremtményemből: egy igazi dög. Így kell ezt csinálni. Megtanítottam arra, hogy hogyan legyen jó vámpír, aztán ott is hagytam, hogy tanuljon meg boldogulni az életben. Gondolom, legalább százszor elküldött engem a picsába, de legalább önálló lett. A mester ördögi, a tanítvány már maga az ördög. Bár egy pillanatra a mosoly lefagyott az arcomról, most megint elmosolyodtam. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem örülök neki. A vele töltött napok, életem legszebb napjai közé tartoznak. Mindig is büszke leszek rá, és remélem, hogy azért ő sem feledi olyan hamar, hogy kitől is vett mindent. Ahogy ott állt, szinte félmeztelenül, egy fürdőruhában, még szebbnek tűnt, mint amikor rajta volt az a sok ruha. Láttam már meztelenül is, ezt nem azért mondom, de nagyon szép lett. Gondolom, nem is a kedvességéről híres...

Katherine drága, ezt neked alkottam. Remélem, hogy nem haragszol meg, de férfiből vagyok és ezt is fontos volt bele tennem. 817 szót tartalmaz, ami érdekes, mert sokkal többet szoktam. Ez a post-om annyira nem lett jó, de jobb, hogy most készítettem neked, mint tegnap vagy azelőtt, mivel ezen a hétvégén felvételiztem és emiatt kicsit zűrös volt mindenem. A késésemet is ezzel indoklom, de majd ki foglak engesztelni. (: <333

Áldottam az eszem, amiért kitaláltam ezt az egész utazós dolgot. Elég nehezen vettem rám magam az utazásra, és lám nem úgy tűnt, hogy rosszul döntöttem volna. Biztos voltam benne, hogy jó hatással lesz rám egy kis nyugalom… Untam már az utánam loholó halandókat, akik amint megtudják mi is vagyok valójában, szinte elmegy az eszük. Na, nem szó szerint, de néha túlzásba tudnak esni. Komolyan, még most is alig tudom elhinni, hogy a legtöbb ember mit meg tenne annak érdekében, hogy igyak belőle… Megkönnyíti némelyik a dolgom ez eleinte még jól jött, most viszont már nagyon unom, hogy ennyire odaadóak. Én azt mondom, jobb volt titokban élni, mint ahogy most élünk. Felfedve titkok nélkül… Nincs ebben semmi izgalom! Ez hiányzik a legjobban… Na, meg ott van a szintetikus vér… Egek! Ez annyira szánalmas… Az íze nem olyan, mint az igazié akár mennyire próbálkoznak vele. Kimarad belőle az adrenalin, az a bizonyos érzés, amit az áldozat érez, miközben belőle táplálkozom ez az, ami még édesebbé teszi az amúgy is mámoros ízű vöröses folyadékot. Az még hagyján, hogy az íze pocsék, de még a vadászás nyújtotta örömtől is megfosztanak? Mi vagyunk a világ legveszélyesebb ragadozói és elvárják tőlünk, hogy holmi üvegből szürcsöljük a feltalált kotyvasztott harmadosztályú vérüket? Ennyire ostobának néznek miket? Gondolom, sejtitek elejétől fogva elleneztem a szintetikus vért, eszem ágában sincs leszokni az igaziról. Ahogy az lenni szokott mindig akadnak sajnálatos esetek, amikor egy-két halandónak nyoma veszik. Hiába találnak fel bármilyen vért mindig lesz olyan, aki inkább a régi szokások rabjai s, azt követbe nem hajlandó áttérni a „mű” vérre. De hát az emberek nem mernek lépni, hiszen ők erről híresek… gyávák, mint a nyulak. Mindentől félnek… Micsoda szerencse! Meg se próbálnak kiirtani miket és ez így van jól! Hab lenne a tortán, ha fellázadnának ellenünk. Viszont azt mindenkit tudja, hogy ellenünk nincs esélyük! Vagyis lenne, ha tudnák a gyengéinket. Ezért jobb titkolni a gyenge pontjainkat… Jobb, ha nem tudnak róla inkább higgyenek az hazugságaikba, abba a sok hülyeségbe, amit évszázadok alatt összehordtak rólunk.
Félholdas molyos jelent meg a arcomon, ahogyan egyre beljebb mentem a vízben. Élveztem, hogy kellemesen langyos hullámok megnyaldossák a jeges bőröm. Ennél jobb programot ki sem találhattam volna. Még egy kiadós vacsi és a nap tökéletesen fog végződni. Lemerültem egy pillanatra a víz alá, mindezt levegővétel nélkül tettem. Élvezem, ahogy egyre mélyebbre merültem és nem lehetett hallani mást csak a tenger morajlását… Nyugalom volt… Erre vágytam lassan két hete és végre sikerült kikapcsolódnom. Lassan a víz felszínére úsztam és valóssággal élveztem, ahogyan a meleglevegő megcirógassa arcom. Vámpír sebességemre kapcsolva lubickoltam, akár egy kis lány, aki először úszkál tengerben. Ez a idilli pillanat nem tartott sokáig, ugyan is éreztem, hogy figyel valaki. Fura érzés kerített hatalmába… Lassan megfordultam és lebegtem a víz felett elbukva az orromig. Éles látásomnak köszönhetően megpillantottam a parton álló alakot, s minden bizonnyal férfi volt az illető. Messze volt tőlem, nem tűnt ismerősnek. Szememben felcsillant a remény, egyből a vacsi körül járt minden gondolatom. Leértettem a lábaim élveztem, ahogyan elsüpped a finom homokban. A víz körülbelül a kulcscsontomig érhetett… Megindultam kifele és víz egyre sekélyebb lett, nyugodtan ráérősen lépkedtem, eközben bele szimatoltam a levegőbe. Arcomra minden bizonnyal kiülhetett meglepődöttségem, mivel nem áraszott magából semmiféle illatot az illető. Ennyit a vacsiról… Nagyon meglepett ösztöneim azt súgták fajtással hozott össze a véletlen. Mikor a víz már csak a bokámig ért, hirtelen megálltam. Muszáj volt szemügyre vennem, mer egyre ismerősnek tűnt.
Próbáltam letörölni arcomról a meglepődöttséget, de valahogy nem ment. Nem hittem a szememnek… Valóban vámpírral futottam össze és ha ez még nem lenne elég, ráadásul ismertem. Eltelt annyi év és most itt állt előttem. Homlokomat ráncolva lépkedtem feléje, megerőltetve egy mosolyt. – Hmmm… Nem hiszek a szememnek! Nahát… Nem gondoltam volna, hogy épp itt fogok találkozni veled! Micsoda meglepetés! – Mondtam mindezt lelkesen, valóban örültem, hogy viszont láthatom, annak ellenére, hogy… Hogyan is fogalmazzam? Ki használt? Nagy ügy… Én sem teszek másként a halandó férfiakkal. Fiatal voltam és naiv, különben is régen feldolgoztam, szóval nem nehezteltem rá emiatt. A lehető legközelebb mentem hozzá mialatt kicsavartam a vizet a hajamból, majd hátra dobtam vizes tincseim. Végig néztem rajta és szemlátomást nem változott semmit még mindig ugyan olyan sármosnak tartottam, akár régen. Oldalra döntött fejjel meredtem egy darabig némán a szemébe, végül ismét megszólaltam. – Mi szél hozott erre? Egyáltalán megismersz még? – Mosolyom kiszélesedett, ám ezúttal volt benne valami pimaszság. Hülye kérdés volt, amit azért tettem fel, hogy egy picurit húzzam az agyát. Habár, az is meglehet, hogy annyi nője volt az évek során, hogy valóban elfeledte ki vagyok…
De könyörgöm, engem nem lehet csak úgy simán elfeledni!

A Nap lassan nyugovóra tért és helyette örök riválisa, a Hold ragyogta be az eget… A magam fajtának ez egyet jelentett… megkezdődött a „nap”. Végre kimehettem a partra anélkül, hogy másodpercek alatt égetett volna porrá a nap fényének köszönhetően… Mert bizony hiába vagyunk hallhatatlanok sajnos akadnak úgy mond bökkenők, ilyen például a Nap is, amitől minden vámpírnak óvakodnia kell, feltéve, ha nem akar meghalni. Én, százötven év alatt ehhez teljesen hozzá szoktam… Nem volt nehéz, úgy vélem nem nagy áldozatot kellet hoznom, hogy örök életet kaphassak. Ahogy mondani szokták, minden jóban van valami rossz… És ha ahhoz, hogy örökké élhessek csupán vért kell innom, sötétedésbe kell járnom na és persze óvakodnom kell néhány embertől, akik szívesen látnának holtan… Hiszen most is halott vagyok? Hát nem hihetetlen? Szívem százötven éve megszűnt verni… Százötven éve, tartom fent magam mások vére, élete által. Nagyon jó móka ez, kifejezetten nekem találták ki a vámpír létet. De komolyan, imádok vámpír lenni… Imádok vissza élni a hatalmammal,… imádom, hogy az emberek java része fél tőlük, vagy épességgel istennek tekint miket.
Visszatérve a jelente, ott hagytam a várost, mivel egy kis pihenésre vágytam… Mostanában túl nagy rivalda fényben él a fajtánk és kezdtem ezt megelégelni, na nem mintha nem örülnék neki, hogy nem kell tovább titkolóznom, viszont egyes emberek túlontúl fanatikusak a vámpírokkal szemben és szinte bármit megadnak, azért hogy egy órát egy vámpír társaságában tölthessenek. Gondolhassátok, hogy nem kártyázással ütik el az időt. Ez mind szép és jó, de egy idő után idegesítővé válik. Megelégeltem ezt pihenésre és magányra vágytam.
Nem tudom miért valójában szeretek a figyelem középpontjában lenni nem hittem, hogy egyszer ezt is meglehet unni, ahogy sok minden mást még…
Nem aludtam valami jól még nem szoktam hozzá az új szobámhoz talán ez volt az oka a nyugtalan alvásomnak. Hatalmas földig érő függönyök fedték szobám ablakát, óvva engem a napfénytől. A függönyöket kilenc óra után húztam el és csodálkoztam az elém táruló csodás látványban… Gyönyörű volt, ahogyan a Hold fénye megcsillámlott a hullámzó tenger felszínén. Mintha ezernyi csillag hullott volna le, s őrült táncot jártak volna az örökké hullámzó vízfelszínen. Nem volt kérdéses, hogy muszáj lemennem a partra. Most erre vágytam egy kis nyugalomra, semmi többre. Felvettem fürdőruhám egy rövid szoknya, s egy kivágott pántos kíséretében. Göndör hajtincseim szabadon hullottak a vállamra… Felkaptam a strand papucsom és útnak indultam a part felé. Mivel a szálloda, ahol megszálltam közvetlen közel volt a tengerhez, nem kellet sokat gyalogolnom, ami amúgy sem okozott volna gondot, mivel alig hafulladtam volna ki útközben. Rég nincs szüksége oxigénre a testemnek. Ez is olyan „vámpíros dolog”.
Útközben néhány ínycsiklandozó ember mellet haladtam el, s úgy mértem ők fel, mint ahogyan a tigris a zsákmányát… Csupán táplálékként tekintek az emberekre, ahogyan a legtöbb fajtársam. Szánalmas gyarló teremtményeknek tartom halandókat, arra viszont jók, hogy oltsák szomjam. Mi álluk a tápláléklánc csúcsán… Ha elgyengülnék, esetleg megszeretnék kegyelmezni valakinek, akkor mindig ez jár a fejembe. Elvégre hogyan nézne ki, ha az oroszlán megsajnálná áldozatát végül pedig jól összebarátkoznának, ahelyett hogy jól befalná?… Mindenesetre elégé muris lenne. Na szóval, valami ilyesmi járt a fejem útközben. Nem kétséges, mindezt az éhség okozta, mivel napok óta nem ittam vért. Én… hiszen minden nap „vérfürdőt” szoktam rendezni. Néha nem csak képletesen mondva. Roppant szokatlan dolog volt nálam az éhezés most valahogy még sem volt kedvem a szipolyozáshoz. Valami miatt az utóbbi napokban nyugtalan vagyok… ez rányomja bélyegét az étvágyamra! Na meg a hangulatomra, ami olyan gyorsan változik, hogy követni is nehéz.
Mikor megérkeztem a partra egyből leültem a még mindig meleg homokba. Körül néztem meg akartam róla bizonyosodni, hogy nem csalnak megérzéseim és valóban egyedül vagyok. Egyetlen turista sem kóborgott a környéken, reméltem ez változni fog, mivel ma még ennem is kell… Nem áll szándékomban még egy napot végig éhezni! Jó öt perce üldögélhettem a homokban, s továbbra sem bukkant fel senki, így hát levetkőztem,és úgy döntöttem megmártózok a tengerben. Ruháimból gyorsan kibújtam és lassan megmártóztam a vízben.