Alexander Black (vámpír)

-------------------------------------------------------------
ALEXANDERDANIELBLACK
-------------------------------------------------------------
" TWO THOUSAND YEARS I'VE BEEN AWAKE
WAITING FOR THE DAY TO SHAKE"

Eleinte nagyon halkan csendül fel a zene, de aztán valaki ad még rá hangerőt és már sokkal hangosabb. Tisztán hallom ezt a szép művet, ami Beethoven nevéhez fűződik. Ez a szám az 1800-as éveket juttatja az eszembe. Ekkor volt az, hogy minden férfi úriember volt és minden nő, művelt és okos volt. Ekkor voltam én oly nagy nőcsábász. korábban is voltak kisebb korszakaim, amikor rám jött a nők falása, de ekkor különösen. Az volt a szokásom, hogy elcsábítom őket és gazul kihasználom azt, hogy mennyire rávehetők bármire. Bár voltak olyanok, akiknek fenntartásaik is voltak, mindig bejött és volt egy jó éjszakám. Tovább fekszem az ágyon és az egyik kezemmel egy kulcscsomót lóbálok, a másik kezemet a fejem alá raktam. A plafont bámulom közben és igyekszem nem elmosolyodni egy-egy kellemesebb gondolatomra, hiszen a szobalányok és szolgák itt vannak, velem egy szobában. Annak idején, sokkal nagyobb dicsőség volt megszerezni egy szép nőt, mint ma. Akkoriban, mindenki nagyon tisztelettudó volt és elővigyázatos. Ez mára már kihalt az emberekből. Én azonban nem változtam meg. Mostanra az emberek megtudták, hogy mi az ábra a Földön, de rajtam ez semmit sem változtatott meg. Beethoven szonátája tovább szól és csak megy és megy. Emlékszem rá, hogy mennyire nagy szám volt ez a mű akkor, amikor elkészült, 1801-ben. Ugye megmondtam én, hogy akkor történtek a legjobb dolgok? Az egyik szolga köhent egyet és én már sejtem, hogy mit akar. Itt az ideje, hogy eldöntsem, hogy ma mit fogok csinálni. Nem tudom, hogy mit lenne érdemes tennem. Mióta az emberke rájöttek, hogy nincsenek egyedül, a világ megváltozott. Mindenki lefizethető, kihasználható, kapzsi és önző. Nincs kedvem már hozzájuk. Egyszerűen megutáltam őket. Régebben az volt erről a véleményem, hogy szerintem jó hatással lesz rájuk, mielőtt elpusztítják az életmódjukkal a földet. Most már egyértelműen másképp látom. Nem kellett volna velük ezt közölnünk. Hirtelen csend lesz, aztán felhangzik egy másik világcsoda. Smetana-tól a Moldva. Egy újabb klasszikus zenemű. Erre még táncoltam is annak idején. Egy szép lányt vittem a parkettre, akit Emily-nek hívtak. Hosszú, barna haja volt és mindenkit elvarázsolt a visszafogottságával. Ez 1889-ben történt. A 19. századnak lassan vége és az idő csak halad. Úgy, ahogy a zene is. Sóhajtok egy halkat. Hawaii olyan távol van mindentől. Úgy érzem, hogy kimaradok néhány dologból, ami azért fontos. Nem tudom, hogy a tanácsos hogy van vele, de szerintem ez nem jó így. Lassan felülök és közben körülnézek. Ez a luxus ház, olyan olcsó volt akkor, amikor vettem, mint ma egy alma. De mondjuk, akkoriban ez is drágának számított. Ahogy felülök, mindent végigmérek. Mit kéne ma tennem, azon kívül, hogy eszem? Nem bírom ki vér nélkül. Mi az, hogy a japánok feltalálták a szintetikus vért? Ez felháborító. Egyébként biztosan fogja helyettesíteni az emberi vért. És ez az ürügy. Az ürügye annak, hogy felfedtük magunkat. A valódi oka azonban nem nyilvános téma. Ahogy felülök megint vált a szám. Most Johannes Brahms-tól megy a bölcsődal. Ez egy eléggé érdekes mű, mert engem leginkább a szerelemre emlékeztet. Hát igen, a szerelem. Nehéz dolog erről beszélni, mert még gondolni sem szeretek rá. Eben a világban már nem fogok olyasvalakit találni, aki több lesz egy éjszakánál. Voltak kapcsolataim, de azoknak mind vége lett az idő múlásával. Szeretnék valaki iránt többet érezni, szeretnék valaki igazi szenvedéllyel és vággyal megcsókolni, nem csak amolyan szexeljünk, mert miért ne csókkal. Már vagy tíz éve ezen gondolkozom. Kénytelen leszek beletörődni, hogy nekem nincs társ rendelve. Ez kicsit olyan érzelmesen hangzik, de azért nem vagyok olyan érzékeny kis jófiú. Egy gyors mozdulattal felpattanok és a kulcsot ledobom az ágyra. Már nincs zene, sajnos. Már nincs semmi, amihez köthetnék valamit. Pontosan velem szemben áll egy sor ember. Úgy állnak itt, mint akik most jöttek egy szappanoperából. El sem hiszem, hogy idáig fajult az élet. Nem bírom elviselni, hogy most minden az ilyen emberek körül forog. Ők vajon tisztában vannak vele, hogy nem csak én vagyok az egyetlen szörnyeteg ezen a világon? Szerintem nem és azt hiszik, hogy mindent tudnak. De ez is annyira gáz, ahogy most szokták mondani. Sorban elemezem őket. Most éhes vagyok, szóval az lesz az első, hogy keresek valakit, akiből ehetek, aztán meg elmegyek úszni. Azt úgy is szeretek és talán még az is jobb, mint a hülye világ dolgain rágódni, teljesen feleslegesen. A múlton már nem változtathatok, de talán igyekezhetek azon, hogy a jövő ne legyen túl rossz a hozzám hasonló lényeknek. Még mindig nem mozdulok, csak nézem az embereket. Én inkább többet nem fűzők ehhez hozzá. Nem akarom, hogy egyesek már a tettek elején rossz véleménnyel legyenek rólam....


( Julcsi ;; Háromezer-nyolcszázötven ;;vámpír ;; Ian Somerhalder )